1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>
kezdokep

Kontrasztkiállítás és ifjúsági Iroda Miskolcon

PDF Nyomtatás E-mail

Kisvárda, Nyíregyháza és Debrecen után Miskolcon is megnyitott a Kontrasztkiállítás, a Kisvárdai Református Ifjúság multimédiás tárlata. A tárlatot már eddig is több, mint 50.000 látogató nézte meg, ezzel immár regisztráltan is Magyarország első 10 leglátogatottabb kiállítása közé lépett a kisvárdai fiatalok alkotása.


"Vissza a világba" - Ez a mottója annak az ifjúsági tanácsadó irodának, amely Miskolcon kezdi meg működését a Tiszáninneni Református Egyházkerület, valamint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szervezésében. Az uniós forrásból megvalósuló program célja a fiatalok elérése, és az egészséges nevelés elősegítése.

Az ifjúságot támogató program már két éve fut az egyházkerületben, amelynek keretében többek között életvezetési tanácsokat kaptak a diákok szakemberek bevonásával. Most azonban olyan elkötelezett, keresztyén fiatalokat keresnek, akik képesek segíteni valamilyen problémával küzdő társaikon. Az iroda indulását egybekötötték a nagysikerű „Kontrasztkiállítás” megnyitójával, amelyet szombaton tartottak a Miskolc- Felsővárosi Református Templomban.


A kiállítást Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki elsőként az egyházkerület és a rendőrség közös célkitűzéseiről beszélt. – Célunk, hogy az ifjúságnak segítsünk a szakadékot átlépni, hogy jól érezzék magukat Isten világában, és megértsék újjáteremtő akaratát – fogalmazott. Hozzátette: a kiállítás legfőbb üzenete abban rejlik, hogy a jónak teremtett világot nem kis lépéssel kozmetikázzuk, hanem Isten nagy lépésével újjáteremtsük. – A teremtés hajnalán minden jó volt, ma viszont a teremtett világ sok sebből vérzik. Ez a kontraszt. A megoldás abban rejlik, hogy Isten a világot szereti, és nem mondott le rólunk – zárta gondolatmenetét a püspök.



 

 

 

 


– A mi munkánk, életünk és hivatásunk elválaszthatatlan attól, ami a kiállításon az érdeklődők szeme elé tárul, és amivel mindenkinek meg kell ismerkednie – mondta Vereckei Csaba, a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság ezredese. Úgy fogalmazott, a kiállítás azokat a végletes eseményeket mutatja be, amelyek tarkítják életünket, és amelyek bárkivel megtörténhetnek. Az ezredes rávilágított, hogy munkájuk során sok tragédiával és kudarccal találkoznak, amit mindenkinek meg kell ismernie, és meg kell értenünk, hogy ezek ellen küzdeni kell. – A legjobb bűnüldözés a bűnmegelőzés – hangsúlyozta Vereckei Csaba, hiszen elmondása szerint sok olyan élethelyzet van, amikor már nem lehet helyrehozni a megsérült értékeket. A jövőben kiemelte a pedagógia, a figyelemfelhívás és az ismeretterjesztés eszközeit, és a jövőben is bízik az egyházkerülettel való hatékony együttműködésben.



– A 16-26 év közötti korosztály számos olyan veszélyhelyzetet él át, nemcsak a külvilágban, hanem sokszor a családban is, amelybe nehéz megtalálni a kapaszkodókat, és a pozitív mintákat – mondta Százvai László lelkipásztor, a kiállítás ötletgazdája, akitől megtudtuk: a kiállítás azért született, hogy a fiatalok válaszokat és iránymutatást kapjanak. – A kiállításon nemcsak a diagnózis hangzik el, hanem az a terápiát is mellé állítja. Megmutatja az utat, hogy mitől lehetne más – szólt a lelkipásztor. Százvai László úgy véli, az egyház és a rendőrség összefogása bár fura párost alkot, mégis felkiáltójel az egész társadalom számára, hiszen a kiállítás olyan problémákat mutat be, ahol egymás hiányosságait pótolva, egymás lehetőségeit kiegészítve kell megszólalni, hiszen eredményt csak így lehet elérni.

– A kiállítás a legjobb esetben is csak egy faltörő kos: kinyit ajtókat és elér fiatalokat, de az is meghatározó, hogy utána mi történik – mondta az ötletgazda, aki reméli, hogy a kiállítás hatására elindulnak kapcsolatok, kinyílnak szívek és lehetőségek, és életszemléletek változnak meg.

 

 

 

 

A program szakmai vezetője, ifj. Csomós József ifjúsági referens a megnyitó végén hangsúlyozta, hogy a kiállítás csak egy része a most induló munkának, aminek lényege, hogy a kortárs segítő képzést kapott és elkötelezett fiatalok a hétköznapokban is megpróbálnak segíteni társaikon.


Kojsza Péter









Kontraszt molinók

Vezérmolinó

Ne foly(t)asd!

Felnézhetek rád?

Támogatóink

Debrecen

Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Nyíregyháza


Kisvárda

Thumbnail image

Támogatóink

  • Pirehab Kht.

    pirehab

  • Rotary Club Kisvárda

    rotary
  • Várda Linzer Kft.
  • Kisvárdai Református Egyházközség


  • Generali - Providencia Zrt.

  • Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

  • Transit Railway Zrt.
  • Kisvárda Város Önkormányzata

  • Tiszántúli Református Egyházkerület
  • Agromarkt Mezőgazdasági Szaküzlet

  • Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium, Templom és iskola programja

  • Naracom Informatikai Kft.

    naracom
  • LG Magyarország

  • SulyóKer
  • Vári Vill Kft.
  • Bacsó István
  • Opel Kisvárda
  • Dr. Seszták Miklós - ügyvéd, a Kontrasztkiállítás jogi képviselője

  • Samsung Magyarország
  • Nyíregyházi Főiskola

  • Nyírzem - COOP Zrt.
  • Szabolcs - Szatmár - Bereg - Megyei Önkormányzat

Szavazás

Ön meg fogja nézni a kiállítást?

 

 

 

 


  Eredmények

Látogatóink száma


Ma:
94
Összesen:311789

sexo lagarto

Erotik film